A diákmunka is lehet bulis

Van, aki rendezvényekre szeret járni, és van, aki szereti azokat megszervezni. Így alakul ki az egyensúly a kereslet és a kínálat között. Én az utóbbi személyek körébe tartozom. Már általános iskolás koromban is szerettem a középpontban lenni, az iskolai programok fő mozgatórugójaként működve mindig akadt egy-egy szuper ötletem, lelkesen vettem részt az iskolai rendezvények háttérmunkájában. Élveztem a tervezést, a megvalósítást, és végül a siker és elégedettség kellemes érzését.

Egyetemistaként sem hagytam fel ezzel a hobbimmal. Mindig azt mondják, hogy az ember szerencsés, ha a munkája egyben a hobbija is, mert így soha nem érzi azt, hogy dolgozik. Amikor az egyetemen diákmunkát szerettem volna vállalni, az egyik imerősöm hívta fel a figyelmemet a Topiwork Iskolaszövetkezetre, akik fesztiválok lebonyolításához kerestek lelkes fiatalokat. megnéztem a szövetkezet honlapját, és valóban találtam egy nekem tetsző fesztiválkoordinátori ajánlatot. Miután elolvastam a munkát illető részleteket, jeleztem a jelentkezési szándékomat a megfelelő gombra kattintva. Feltöltöttem az önéletrajzomat, megadtam a személyes adataimat, majd rövid időn belül kerestek is. Részt kellett vennem egy interjún, ahol megbizonyosodtak a fesztivál koordinátori feladatokhoz szükséges készségeim felől, elbeszélgettünk, majd a beleegyezésemmel továbbították a jelentkezésemet a hirdető cég felé. Miután a céggel is megtörtént az interjú, rögzítésre kerültek a diákmunka részletei, regisztrálnom kellett a szövetkezet honlapján, és immár tagként a cég alkalmazásába kerültem. Az adminisztráció nagyrészét az iskolaszövetkezet vállalta magára, így nyugodtan hátradőlve készülhettem az előttem álló feladatra. A diákmunka végzése nem okozott csalódást, az iskolaszövetkezet és a cég is korrekt módon a megbeszéltek szerint járt el. Jó élmény volt. Gyakorolhattam a hobbimat és még pénzt is kaptam érte. Az élet buli, csak jól kell tudni hozzáállni a dolgokhoz.